Biobia, azaz Dr. Németh Ibolya neve mára már fogalommá vált Pécsett. Mindenki aki az igényes, tudatos táplálkozás híve, aki az őstermelők tiszta forrásaira és nagyanyáink receptjeire esküszik, ismeri a nevét. A természet és a vidéki turizmus elkötelezett híveként a Mecseki Zöldút Egyesület vezetőségi tagja.
Mostanra a neved összefort Cserkúttal, a „gazvacsorákkal” – melyeken volt szerencsém részt venni meghívott vendégszakácsként – és a tudatos táplálkozással. Milyen út vezett el idáig?
Gyermekként paradicsomi állapotban, a Balaton közelében egy százötven fős kis közösségben nevelkedtem egy szőlőhegyen. Felnőttként Pécsett éltem, ahol hamarosan fojtogatóvá vált a város, ahonnan minél inkább a természetbe vezető útat kerestem. Végül rá tudtam venni a családom, hogy vidéken, de azért a város közelében nézzünk lakhelyet, hiszen a családom többi tagját oda kötötte az iskola a munkahely.
Én már az elején tudtam, éreztem, hogy Cserkút lesz az, ahol én szeretnék élni. Néhány vargabetű után, amivel végigjártunk jónéhány helyet, végül itt vettünk egy romot. A parasztház és a gazdasági épület is nagyon rossz állapotban volt. Sokat dolgoztunk vele, míg végül berendezkedhettünk.
Akkor nem gondoltam, hogy itt egyszer szállásadással, vendéglátással fogunk foglalkozni, csak egy jó helyet kerestem magunknak.
Mégis megszületett a vendéglátás ötlete…
Gyerekként egy több generációs családban nőttem föl. Nagyapámmal töltöttem az időm nagy részét, mert idős lévén egyedül már nem engették el a marhákat őrizni, engem küldtek vele, egymásra vigyáztunk. Az ő apja is pásztorként élte le az életét, így nagyapám is mindent tudott a természetről. Hajtottuk az állatokat, ettük az útközben talált ehető növényeket, például a “seggvakarót” aminek a nevét csak az iskolában tudtam meg, hogy az a galagonya. Gyűjtöttük a gombát, az árokpartról a sóskát amit aztán anyukám megfőzött vacsorára. Így már gyerekként is volt némi tapasztalatom az önfenntatásról.
Később a kilencvenes években környezeti nevelőként olyan társaságba keveredtem, ahol botanikusokkal, biológiával foglalkozó emberekkel jártunk kirándulni, ők ott már kóstolgatták a különféle hagymákat a mezőn, sokmindent tőlük tanultam.
Amikor elhatároztam, hogy őstermelő leszek azzal kellett szembesüljek, nagyon sokan vagyunk már a piacon és az elkészített lekvárokat, zöldségkrémeket, csak akkor lehet eladni, ha valamitől különlegesek. Ekkor ismerkedtem meg Dénes Andrea bloggerrel. Tőle is nagyon sokat tanultam, ő ismertetett meg a többi között az medvehagyma bigyó Erdélyből származó tartósítási eljárásával. Ez a termékem később olyan sikeres lett, Nemzeti parki védjegyet kapott.
És ez az én egyik kedvenc termékem, ami akár meg is határozhatná a Mecsek környéki ízvilágot.
A medvehagyma termése ez, amit akkor kell begyűjteni amikor még zöld és roppan. Valójában ez a termés burok, ebben vannak a magok. Természetbarát módon kézzel, egyenként gyűjtjük, majd jól besózva akár hetekre eltesszük. Ezután jól kimossuk és forró savanyúság levet önteünk rá, majd dunsztba tesszük. Sokkal finomabb mint a kapri bogyó. De el lehet tenni Júdás-fül gombával is, az is nagyon finom.
Őstermelőként sikereid voltak, mégis váltottál.
Sikerek ide vagy oda, továbbra is azt láttam, hogy ebből így nem lehet megélni. Így aztán összefogtunk falusi vendéglátással foglalkozó társaimmal Ökocsali néven és kitaláltuk, hogy elvisszük a városba a vidék ízeit és catering formájában értékesítjük. Nem a piacon, nem is helyben, hanem kitelepült vendéglátásként.
Eleinte falusi vendégasztallal próbálkoztunk, mostanra van egy minősített háttérkonyhánk amivel kiszolgáljuk a rendezvényeket.
Közben a Mecsek Zöldút Egyesület vezetőségi tagja, kelet-mecseki szervezője vagy.
Egy lengyelországi zöldutas konferencia adta az ötletet, hogy ezt a környezeti szemléletformáló gondolkodást itthon is meghonosítsuk, újra élesszük a kisközösségeket és azokat önfenntartó irányba terelgessük. Úgy gondoltuk, fogjunk össze, használjuk a helyi adottságokat, használjuk a helyi szakembereket, cseréljük a termékeinket, azzal a céllal, hogy közösség saját magát fejlessze, ne várja kivűlről a segítséget.
Akkor, ha jól értem, ez egyközösség megtartó projekt, hogy ne szivárogjanak el az itt lakók.
Igen, olyan dolgokat akartunk kitalálni, amelyek segítenek a helyi közösségnek fennmaradni és az embereknek itt maradni - például a helyi termékek értékesítésével.
Minden amivel eddig foglalkoztál, összeállt egy kerek egésszé. A Mecsek Zöldút számos díjat is kapott.
Valóban, de ami az egyik legfontosabb a régió szempontjából, hogy mi, a Mecseki zöldút lettünk Magyarország legízletesebb vendégváró úticélja, negyvenhét résztvevő partnerrel, több településsel együtt.
Sok lehetőség van ebben az elismerésben, nemcsak a mi számunkra, hanem a többi partner számára is. Ott lehetne a szemléletben, az étlapokon, honlapokon is.
Nem volt ez könnyű út számodra, hat év kellett hozzá, hogy egy működő, mások számára is értékelhető program legyen. Milyen további céljaid vannak?
Nekem ez családi vállalkozás is, ezért most a legfontosabb célom, hogy a lányomnak, akinek nehézségei vannak a tanulással, legyen ez egy biztosmegélhetés, találja meg ebben a helyét. Azt gondoltam, hogy a szállásokkal kapcsolatban tud majd segíteni, de megtanult főzni és most szakácsnak tanul.
Ha nemsokára nyugdíjas leszek, az a tervem, hogy elköltözök az erdőbe az egyik kulcsos házunkba a „Mézeskalács házikóba” és ott fogok önnfenntartó módon élni, segíteni a lányomat a vállalkozásában és folytatni a természeti megfigyeléseimet, a gyűjtögetéssel kapcsolatos tapasztalataimat, amire mostanság nincs elég idő. Mindezeket pedig szeretném megírni, hiszen lenne még bőven mondanivalóm. A szemléletformálást pedig online folytatnám, hogytovábbra is meglegyen a kapcsolatom az emberekkel, hiszen a catering az a formája, amit mi képviselünk, hozzászoktatrott, hogy a vendéglátás része nemcsak az étel, hanem a kapcsolatteremtés, a beszélgetés is. De az is lehet, hogy majd eljárok a termékeimmel a termelői piacra, árulok és ott folytatom a beszélgetéseket.
