Biobia

Tegnap a kisunokámmal, Dórival észrevettünk egy táblát a Centrumnál, ahogy leültünk egy védett helyen piknikezni. Ez bizony cirkusz. Mi az a cirkusz? „Mama én szeretem a cirkuszt.” Persze, azt se tudod, mi az a cirkusz….. Na jólvan, eddig minden unokámmal kibírtam, Őt is el kell vinnem, mert én vagyok a családban a cirkusz-felelős. Nem is hívtam a nagyobb unokákat szenvedni….. Gyors Biás-döntés, odafutunk a buszról, kapunk jegyet, gyorsan menjünk, mert kezdődik, gyorsan-gyorsan besurranunk, hallom közben, hogy várjatok, mert még beülnek- inti figyelemre a porondmester a kollégákat, bekászálódunk a különleges fények közt, találunk végre az egyik oldalsó nézőpontban két helyet a padon, beengednek bennünket a szélén ülők….. Tele a cirkuszsátor, ilyet se láttam még….. és minden felrácsozva, és közben magyarázom Dórinak, hogy az azért van, mert vadállatok is lesznek és nehogy kiszabaduljanak közénk….. „ Nézd mama a tigris már ott ül!”…. Nagyon rosszul látok, alig tudom kibogozni a rácsok közt, hol a tigris, aztán jön még kettő, meg az öreg oroszlánfi is….. (Most nem állatvédő oldalamat akarom csillogtatni, mert elviszi a témát- és rendben voltak az állatok a sátorban is és kint is.)

…. Egyszercsak arra leszek figyelmes, hogy jön balról egy furcsa mozgású fiú egy  hófehér pomponos felmosófával a kezében és benyúl a sorokba és tisztogatja az emberek arcát nagyon finoman, jóérzést keltve és mindenki kacag, Dóri is, én is, végig vonul a sátron….. aztán már a porondon a fejére teszi parókának, játszik vele, egyszer az első sorban landol valaki ölében egy pillanatra…… és mindez úgy történik, hogy észre sem vesszük, hogy a rácsokat mind leszedték, félretették…..

Ebben a cirkuszban nincs gagyi bohócszám ( bocsánat kedves bohócok, akiknek ezt kellett csinálni a holtidőkben, és már nem volt kedvetek hozzá)

….. Ez a cirkusz dübörög, mint egy jó koncert, folyamatosan felfokozott állapotban vagyunk, szánk tátva maradva a lézershow-tól, vagy a trapézos mutatványtól, vagy a lovak forgásától, vagy a kések röpülésétől….. vagy a végső zseniális tüzes produkciótól….. de még nem tartunk ott.

….. A középső holtidőben ismét a furcsa fiúé lesz a főszerep, aki jön a nézőtérre és férfiakat gyűjt a porondra….. egy idő után, nagyon nehezen megy neki, de kedves, nem erőszakos, látom, hogy kiskamaszok is majd kiesnek a padról jelentkezés közben, de nem választja őket, csak érett férfiakat válogat…..és végül mögöttünk még egy apuka beadja a derekát….. Elkezdődhet a produkció. Közben értem meg, hogy miért pont ennyi férfi kellett neki. Kiválogatja azokat, akiket körbeállít és egy széles ragasztószalaggal egy körré ragasztja őket hátulról, végül a maradék szalaggal az utolsót még jól körbetekeri viccesen, hogy véletlenül se tudjon ez az emberekből álló kör elmozdulni….. még mindig csak izgulunk mi lesz….. előkerülnek a bokszkesztyűk, csak akkor esik le, hogy ez egy ring. A ringkészítéskor kihagyott két férfit, köztük a mögöttem ülő apukát is, most behívja őket és kesztyűt kapnak és bokszolnak és Ő a bíró…… és csinál egy meghökkentő vetkőző számot – csak pillanat – és ott áll bokszolónak öltözve….. nevet a közönség, cirkuszban van.

…. és most potyognak a könnyeim alig tudom folytatni az írást…. basszus meg tudta csinálni a saját eszközeivel azt a hatást, amit a budapesti Queen koncerten is átéltem a Bohemian Rhapsody alatt. ….. és jön a Cirkuszban az utolsó szám, elsötétítenek, és ott van az eszméletlen virtuóz tűzzsonglőr – a furcsa fiú, aki letisztogatta a szemeinkről a felmosó pomponnal, hogy lássunk, ne csak nézzünk…..

….. és (most ránéztem az órára 11.02. 2025. 04.13. Most vonulnak be a tigrisek a sátorba a pécsi utolsó előadáson. Nem tudom merre utaznak tovább.)

….. és ahogy jövünk ki a Cirkuszból  a szereplők kint várnak bennünket, az utolsó ember a kapunál a fiú és megköszönöm neki a profi produkciót. Áll profin kihúzva magát és fáradtan egy másik emberként, mint amit bent láttam….. Biccent picit, nem látom mi van a szemeiben. Nem hagy semmi nyomot, hogy fejtegethessem a benne lakozó érzéseket és prekoncepciókat gyárthassak.

A dalszöveget innen vettem !

Mi járna a fejemben, ha tegnap letaglózott, szétszedett egy látvány? Sajnos ez jár a fejemben, pedig már rég el kellett volna mennem gyűjtögetni a holnapi feladathoz. Tegnap Budapesten jártam. Sőt az ország fővárában. Amerikai unokatestvéremet és családját kísértem azokra a helyszínekre, amit szeretett volna a kamasz fiainak megmutatni. Déli pu.-ra érkeztünk a vonattal. Egy alsó kör után, megtaláltuk a felsőn a WC-t, mert a vonaton a kedves takarítószemélyzet ellenére olyan büdös WC-szag volt a kocsinkban, hogy a WC-t nem mertük felkeresni..... Ugorjunk!..... Várba fel a lépcsőkön! Gyönyörű kilátás.... a "belátással" jött meg a bajom, ami nem ereszt..... Hogy is menjek a Siklóhoz, amivel lemegyünk, mert a hídon átsétálás és a parlament is cél?.... taxis: "Menjen a rendőrökig, majd azok megmondják." Rendőrök-kedves együtt ácsorgó jólellevő fiatalemberek: "Milyen sikló?".... Kifejtem bővebben, hogy ott van amögött az épület mögött, és le lehet vele menni.... Fogalmuk sincs, kedvesen csevegnek tovább egymással. Az egyikük megszán és kikeresi a telefonján és mutatja nekem, hogy az ott az állomás. Mondom az van lent, én azt a pontot keresem, ahonnan le lehet menni. Itt esik le, hogy ezek a szerencsétlen vidéki gyerekek azt sem tudják hol vannak.... de közben látom, hogy turistacsoportok tömött sorokban jönnek a tér túloldalán valami kordonok közt a porban.... Biztos onnan jönnek a múzeumból, a Sikló is ott van..... Megyünk szembe a rengeteg fancsaliképű emberrel, törölgetik az orrukat, vonulnak, mint egy sűrű- gyászmenetet akartam írni, de más kép ugrik be..... Aztán meglátom végre egy ponton balra előttünk- miután rendőrök átengednek bennünket, mert csak szakaszolva engedik át a népeket- a Sikló nagyon cuki de csupapor fogadóállomását. Megkönnyebbülök, hogy megtaláltam, amikor is el kezdi összerakni az elmém, hogy itt valami nagy furcsa üresség van és akkor jobbra nézek.... és kiszakad belőlem a zokogás.... a gyönyörű épületegyüttes néhány meghagyott fala mered az égnek, száll a por.... csak a milliárdos telepítésű toronydarukból gondolom, hogy nem bombatámadás érte.... zokogok, nem tudom abbahagyni, az amerikai rokon felesége vigasztal, hogy ez őrültek műve...... Elvágom a sírást, mert újra látom a Sikló épületét, lendületesen odamegyünk.... Sikló "nyerabótajet"..... Egyszer ez volt kiírva a Lenin mauzóleumra, mikor meg akartuk nézni a hallgatókkal. "Lenin nem dolgozik" magyarul...... Nem üzemel..... Az időnk egyre fogyott, amit Budapestre költhettünk, így ismét a gyors üzemmódba raktuk a lábainkat és lefutottunk a lépcsőkön a Híd lábához.... át a Hídon..... a parlamentnél már nem bőgtem, mikor a tér átalakítását láttam a földalatti "múzeumokkal".... de itt legalább ingyen lehetett pisilni a guruló Wc-papírok közt..... gondolom valaki meg így vezette le a feszültségét ..... Bennem, bennem maradt.... Este felültem egy pécsi vonatra - hullán, lábaim maszírozgatva, barátokat elutasítva, magambanutazva hazaértem. Aludtam. Reggel itt volt az SMS a rokonoktól, hogy mennyire köszönik, és mekkora élmény volt a gyerekeiknek az egész nap..... és igen írhattam volna a nemmindennapi unokatesó találkozóról a Balatonnál, az amerikai gyerekek őszinte érdeklődéséről, a kovács elbűvölő munkájáról a Vörösmarty téren, a falusi búcsúkat idéző hangulatról, a finom kolbászról és csapolt borsodiról... és a hattyúk zöldnövény csomókkal való etetéséről- ahogy az egyik kisfiú rájött, ha összegyúrja, akkor be tudja dobni a közelükbe, vagy arról, ahogy a másik kisfiú minden állomásfeliratot felvesz videóra, felvételt készít a vonat végében az ajtónál, a sínekről, vagy az alagútról és a fővárosba érve kész a film.... és közben látunk tehervonatot is és megbeszéljük, hogy a nagypapájuk úgy szökött át a határon Jugoszláviába, hogy egy tehervonat alján csimpaszkodott kilométereket...... Apukájuk közben megbeszéli velük, hogy mi is az a Jugoszlávia és összeszámolják, hogy hány ország most. De akkor hova ment a papa? Szerencsére tudom, Horvátországba..... A nagymamájukat kitelepítették és a dédpapa 3 gyerekkel érkezett a németországi táborba.... ahol nagymama és nagypapa összeszerelmesedett és a dédpapa immáron 4 gyerekkel (mert nagypapa épp kamaszfiú volt) vágott neki Amerikának...... és történetesen ez a nagypapa az én anyukám kistestvére volt és mivel anyukájuk meghalt, anyukám volt a pótmamája.... és még a sztoriba keveredett, hogy akkor ki a magyar, ki a német, ki a tót, mit csinált az István király, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth, Tisza, "Ferenc Jóska" meg akikbe belebotlottunk még...... és ahogy megválaszoltam Kevin-Jóska SMS-ét, hogy én is mennyire örülök, hogy velük tölthettem a napot, gondoltam, hogy legjobb, ha mindjárt kiírom ezt a feszkót nyilvánosan és kikerestem egy képet amit még a kilencvenes években kaptam egy továbbképzésen Angliában, ahova az MKNE, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület jóvoltából jutottam. Nem akartam hinni ebben a jövőképben, amit a grafikus felvázolt. Ha nehezen olvasható, a buborékban a mosolygó kisfiú azt kiáltja: Daddy! Apuka! Apuka ott a fővárban kapjál a fejedhez! Mert egyszercsak nem lesz hova kihajtanod.

Egy fiatalember megkért, hogy mutassam meg újra a kökörcsineket, mert régen járt a lelőhelyükön és megmutattam.... közben megkértem, hogy formatálja a hibbant agyú fényképezőgépemet, vagy a kártyáját, nem tudom, hogy kell mondani 🙂.... Elbíbelődött vele egy darabig, de egyszercsak beengedte a szükséges menüpontba és sikerült 🙂.... úgy hogy megint tudok vele fényképezni és most meg is vannak a képek..... aztán én megkértem egy fiatalembert, hogy vigyen el gombászni az autójával, ha úgy is arra kell mennie, ahol én a kucsmákat szeretném keresgélni.... és elvitt, és kitett, de a kucsmák nem voltak a helyükön, mert azt a buta ember az elmúlt évek alatt úgy alakította át, hogy ez az élőhely, már nem az az élőhely..... de találtam júdásfüleket és tovább gyalogolva pedig jó vadnövényeket tudtam gyűjteni..... aztán jött két általam felkért családtag- fiatalember, hogy hazafuvarozzon..... derékig sárosan, de a sok podagrafűvel elégedetten feljöttem a berekből az útra, hogy észrevegyenek a hazaszállítóim.... és akkor megláttam egy fiatalembert, aki az út túloldalán lévő bozótban hajolgat 🙂..... és megkérdeztem: Csak nem kucsmákat szedeget?.... Hát persze, hogy azt.... Gyorsan összeismerkedtünk, a két szakellenőr (vagy mi a végzettségünk), ő tudta, hogy ki vagyok, most már én is tudom, hogy ő meg a Figura gomba, és annyira jó figura, hogy az ölében lévő kucsmagombákat nekem ajándékozta, mondván, hogy ő ott lakik és majd szed másikat. 🙂..... Másnap nem hagyott nyugodni a gomba-ügy.... Szerencsére egy fiatalember hozott a vásárcsarnokba és az ott dolgozó fiatalember értesített róla 🙂.... Na abból még vettem annyit, amit a nyugdíjas pénztárcám bírt......... és akkor már csak az volt a kérdés, hogy a rendelkezésemre álló rövid idő alatt, hogy lesz feldolgozva 🙂..... és akkor jött a fiatalasszony-barátnő és sitty-sutty előkészítettük és összevágtuk... és jött a fiatalember-unoka és mosogatta az üvegeket meg a medvehagymát.... és én csak főztem és ízesítettem, és tervet módosítottam, mert az idő nagyon fogyott és nem dugdostuk a medvehagymát a kucsmákba, hanem csak beletettük az üvegekbe, rámertem a forró gombasavanyúságot.... és ma már ott virítanak a kamrapolcon..... és a pici maradékból, amit nem tettem a száraz dunsztba tudom, hogy eszméletlen finom 🙂..... a sztrók óta nem volt kucsmagomba savanyúságom és most újra lehet vele menőzni majd a kóstoltatókon. 🙂

Annyira sütött a Nap .... és én egyszerűen nem tudtam tovább tenni bent a dolgom.... izgultam, mert régen nem vezettem tréninget, nem mertem a sztrók óta olyasmire vállalkozni, amiben folyamatosan figyelni szükséges minden résztvevőre, és nem szabad elfelejteni a következő lépést....

A Tudatos Öregedés Klubban felajánlottam, hogy levezetek egy "agyvihart", hogy megtaláljuk a klub jobban hangzó nevét... tudom, tudom, nem egy nagy cucc ..... de mégiscsak beindította a szorongást.... megterveztem, ötvenszer végig gondoltam... na jó, lehet, csak tízszer, de bőven túl ..... és akkor jött egy kreatív ötlet, elmegyek gyűjtögetni és csinálok egy tavaszi zöld pesztót, ha csak két órát leszek kint, akkor belefér a bagettsütés és viszek nekik egy kis színes-ízes kóstolót..... mindjárt az elején belefutottam a rengeteg ibolyába.... Ó ez díszítésnek sok... Ja, van egy csomó japánbirsem szárítva, húúú de jó italt is lehetne csinálni... Ja, hogy azt már tegnap be kellett volna áztatni? Nem baj, felfőzöm és akkor kijön az íze..... Ja, hogy időm összesen maradt mindenre két és fél óra? Nem baj kimegyek még a 8Boldogság teraszra.... Sütött rám a Nap, a picinyke kosaramban már ott volt a vadhagyma, kányazsombor, erdei mályva, tyúkhúr, lándzsás útifű, csabaíre vérfű, cickafark, a hűtőben van még medvehagyma a múltheti gyűjtésből.... és elgondolkodtam az egyes szavakon, a szelídségen, az irgalmasságon, az igazságosságon és a többin..... és igen, legalább nyolcszorosan boldognak éreztem magam......

Hazaérve még szedtem az udvarban százszorszépet, meg árvácskát és beindult a "minikatering" projekt ..... és azt hittem kökényszilvát dobok a japánbirs közé főzés közben, de valami vérszilva volt és megfestett mindent.... nem baj, akkor piros lesz és kész.... le kéne hűteni, van a mélyhűtőben még eper, azt is bele .... bűn savanyú.... futás a kamrába, beleteszünk egy üveg házi berkenye főzetet, az majd megtöri..... díszítésnek gyorsan keresek az udvarban még zöldeket, találok friss menta-hajtásokat, belerakom az ibolyát is, meg a kis árvacsalán szirmokat is..... közben a bagett is megkelt, be a sütőbe, forrón a konyharuhába, közben a zöldpesztó is elkészült..... futás, egyik kezemben a hidegek, a másikban a kosárban a melegek..... és ízlett és a brainstorming is elműködött