Mi járna a fejemben, ha tegnap letaglózott, szétszedett egy látvány? Sajnos ez jár a fejemben, pedig már rég el kellett volna mennem gyűjtögetni a holnapi feladathoz. Tegnap Budapesten jártam. Sőt az ország fővárában. Amerikai unokatestvéremet és családját kísértem azokra a helyszínekre, amit szeretett volna a kamasz fiainak megmutatni. Déli pu.-ra érkeztünk a vonattal. Egy alsó kör után, megtaláltuk a felsőn a WC-t, mert a vonaton a kedves takarítószemélyzet ellenére olyan büdös WC-szag volt a kocsinkban, hogy a WC-t nem mertük felkeresni..... Ugorjunk!..... Várba fel a lépcsőkön! Gyönyörű kilátás.... a "belátással" jött meg a bajom, ami nem ereszt..... Hogy is menjek a Siklóhoz, amivel lemegyünk, mert a hídon átsétálás és a parlament is cél?.... taxis: "Menjen a rendőrökig, majd azok megmondják." Rendőrök-kedves együtt ácsorgó jólellevő fiatalemberek: "Milyen sikló?".... Kifejtem bővebben, hogy ott van amögött az épület mögött, és le lehet vele menni.... Fogalmuk sincs, kedvesen csevegnek tovább egymással. Az egyikük megszán és kikeresi a telefonján és mutatja nekem, hogy az ott az állomás. Mondom az van lent, én azt a pontot keresem, ahonnan le lehet menni. Itt esik le, hogy ezek a szerencsétlen vidéki gyerekek azt sem tudják hol vannak.... de közben látom, hogy turistacsoportok tömött sorokban jönnek a tér túloldalán valami kordonok közt a porban.... Biztos onnan jönnek a múzeumból, a Sikló is ott van..... Megyünk szembe a rengeteg fancsaliképű emberrel, törölgetik az orrukat, vonulnak, mint egy sűrű- gyászmenetet akartam írni, de más kép ugrik be..... Aztán meglátom végre egy ponton balra előttünk- miután rendőrök átengednek bennünket, mert csak szakaszolva engedik át a népeket- a Sikló nagyon cuki de csupapor fogadóállomását. Megkönnyebbülök, hogy megtaláltam, amikor is el kezdi összerakni az elmém, hogy itt valami nagy furcsa üresség van és akkor jobbra nézek.... és kiszakad belőlem a zokogás.... a gyönyörű épületegyüttes néhány meghagyott fala mered az égnek, száll a por.... csak a milliárdos telepítésű toronydarukból gondolom, hogy nem bombatámadás érte.... zokogok, nem tudom abbahagyni, az amerikai rokon felesége vigasztal, hogy ez őrültek műve...... Elvágom a sírást, mert újra látom a Sikló épületét, lendületesen odamegyünk.... Sikló "nyerabótajet"..... Egyszer ez volt kiírva a Lenin mauzóleumra, mikor meg akartuk nézni a hallgatókkal. "Lenin nem dolgozik" magyarul...... Nem üzemel..... Az időnk egyre fogyott, amit Budapestre költhettünk, így ismét a gyors üzemmódba raktuk a lábainkat és lefutottunk a lépcsőkön a Híd lábához.... át a Hídon..... a parlamentnél már nem bőgtem, mikor a tér átalakítását láttam a földalatti "múzeumokkal".... de itt legalább ingyen lehetett pisilni a guruló Wc-papírok közt..... gondolom valaki meg így vezette le a feszültségét ..... Bennem, bennem maradt.... Este felültem egy pécsi vonatra - hullán, lábaim maszírozgatva, barátokat elutasítva, magambanutazva hazaértem. Aludtam. Reggel itt volt az SMS a rokonoktól, hogy mennyire köszönik, és mekkora élmény volt a gyerekeiknek az egész nap..... és igen írhattam volna a nemmindennapi unokatesó találkozóról a Balatonnál, az amerikai gyerekek őszinte érdeklődéséről, a kovács elbűvölő munkájáról a Vörösmarty téren, a falusi búcsúkat idéző hangulatról, a finom kolbászról és csapolt borsodiról... és a hattyúk zöldnövény csomókkal való etetéséről- ahogy az egyik kisfiú rájött, ha összegyúrja, akkor be tudja dobni a közelükbe, vagy arról, ahogy a másik kisfiú minden állomásfeliratot felvesz videóra, felvételt készít a vonat végében az ajtónál, a sínekről, vagy az alagútról és a fővárosba érve kész a film.... és közben látunk tehervonatot is és megbeszéljük, hogy a nagypapájuk úgy szökött át a határon Jugoszláviába, hogy egy tehervonat alján csimpaszkodott kilométereket...... Apukájuk közben megbeszéli velük, hogy mi is az a Jugoszlávia és összeszámolják, hogy hány ország most. De akkor hova ment a papa? Szerencsére tudom, Horvátországba..... A nagymamájukat kitelepítették és a dédpapa 3 gyerekkel érkezett a németországi táborba.... ahol nagymama és nagypapa összeszerelmesedett és a dédpapa immáron 4 gyerekkel (mert nagypapa épp kamaszfiú volt) vágott neki Amerikának...... és történetesen ez a nagypapa az én anyukám kistestvére volt és mivel anyukájuk meghalt, anyukám volt a pótmamája.... és még a sztoriba keveredett, hogy akkor ki a magyar, ki a német, ki a tót, mit csinált az István király, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth, Tisza, "Ferenc Jóska" meg akikbe belebotlottunk még...... és ahogy megválaszoltam Kevin-Jóska SMS-ét, hogy én is mennyire örülök, hogy velük tölthettem a napot, gondoltam, hogy legjobb, ha mindjárt kiírom ezt a feszkót nyilvánosan és kikerestem egy képet amit még a kilencvenes években kaptam egy továbbképzésen Angliában, ahova az MKNE, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület jóvoltából jutottam. Nem akartam hinni ebben a jövőképben, amit a grafikus felvázolt. Ha nehezen olvasható, a buborékban a mosolygó kisfiú azt kiáltja: Daddy! Apuka! Apuka ott a fővárban kapjál a fejedhez! Mert egyszercsak nem lesz hova kihajtanod.