Biobia

Ilyen gyönyörű finomságokkal ajándékoz meg bennünket a természet ezen az őszön. Végre a poloskák hagyják, hogy normális paradicsomot együnk. Rengeteg zöld paradicsom van, majd valamit azzal is kezdünk. 

(2018.október 30. 10 óra)

Vérvétel

Mai vicces sztrókos 41-es sorszámmal

Bemegyek. Kedves hölgy: - Nyugodtan pakoljon ide! Nem siettet. Menjek pisilni, jöjjek ide vissza. Jó, hogy az ajtón belül van egy papír, hogy vérvétel - fel vannak készülve a hozzám hasonló kóválygókra, így tényleg visszatalálok. Menjek be a terembe és üljek a fehér székbe a függöny mögé.Beülök a fehér székbe. Egyszer csak egy hang a függöny másik oldaláról: -Nem oda! Ide! Ez már nem olyan kedves, mint az ajtónállóé. Jó.Leülök a fehér székbe vele szembe. Adjam a jobbik kezem. Melyik a jobbik? Maga tudja. Jó, legyen a jobb kezem.Ügyesen bök, folyik a vér. Szorítom az öklöm, nyomom a combját. -Nyomja öt percig! Még erősebben szorítom az öklöm, nyomom a combját. 5 percig? Akkor észreveszi, hogy ez hülye - látom az arcán. Odateszi a bal kezem a jobbos vénára, hogy nyomjam a papírt. Annyira lassan jut el az infó az agyamból a jobb öklömbe, hogy én még mindig nyomok ott is...... és ez a hölgy is kedvessé változik és egy finom mozdulattal kihajtogatja az ujjaim és leveszi a combjáról.
Minden leesett, felkelek, szedem össze a cuccom, jövök ki és közben nyomni is tudok, meg röhögni is.... Nekik is megvolt mára a napi vicces  ....... és még a lépcsőn lefele is jókat kuncogok. 

(Budapest, 2018.10.28.16.45)

Ülök a Volánbusz váróteremben a Népligetben és írok.

Barátnőmmel kinéztünk egy olyan buszt, amivel úgy tudok Cserkútra hazamenni, hogy senkire ne legyek rászorulva. Ez nekem nagyon fontos. Úgy tervezem az életem, ahogy az az új keretekbe belefér.

Időben elindulok a pályaudvarra, mert tudom, hogy megváltozott a tájékozódó képességem, a teherbírásom, elvesztek a tömegközlekedési rutinok, óvatosan tudok lépcsőn menni, a mozgólépcsőn még több figyelem kell.... De jó, hogy időben elindultam - gondolom mikor a metrópótló araszolgat az Üllői úton. Háromnegyed órával korábban érkezem. HÚÚÚÚ de jó.
Lehet itt vajon jegyet előre venni? Igen. Pénztáros: 16.05-kor nincs busz Pécsre. -Akkor talán 16 óra. Akkor sincs.-De megnéztük a Neten. - Nincs. Sírás indul. Most akkor mégiscsak menjek vonattal? Nincs erőm Kelenföldre kászálódni. Mikor van busz? xx Szekszárdon átszállással. Jó, akkor adjon arra jegyet Pécsre. Csak Szekszárdig tudok. Könnyek záporoznak. Mit csinálok Szekszárdon, ha nem érem el a pécsi buszt, vagy nem férek fel? Mikor megy még busz Pécsre? 17.20. Mikor ér oda? Mondja még egyszer, mert már el is felejtettem! Zúdulnak a könnyek. A hölgy türelmes. Legyen szíves írja fel egy papírra! Felírja.21.35. Megvan a jegy. Leülök egy padra, a könnyek csak jönnek, meg a taknyom is. Szerencsére nem zavar. Egyszercsak jön egy mentő ötlet: innom kellene. Iszom. Jobb a helyzet, nézelődöm. Csitul a babaság, újra tisztán tudok gondolkodni. Hogy jutok el Pécsről Cserkútra? Kit kérjek meg? A lányom párját. Nem, hatra megy dolgozni. Megkérdezem úgy a fiamat, hogy mondhasson nemet is.Aztán, ha nem tud, marad a taxi. Felhívom.Igen, hazavisz. Szerencsére nem bőgöm el magam a telefonba. Ezt megünnepelem még néhány könnycseppel. Összeszedem magam, felderítem a terepet. 2-es kocsiállás elöl, pisilde lent, rengeteg idő van. Ez alatt le lehetne írni a sztorimat. Próbálok valami füzetet venni. Nincs. Mentő ötlet: Change kuckós csaj. Kérek tőle papírt. Ad.

Miközben írok, figyelem az órát, nem késhetem le a buszt. Van már elég tapasztalatom róla, hogy nem tudok párhuzamos folyamatokat menedzselni.Csak majdnem késtem le.

(2018. október 14.-én)

Jól sikerült és beindította a kreatív gondolatokat. Megint valami jó megélés, ami segít feltörni a megrekedésem (regresszióm)

Rengeteg mindent tettem a héten is, hogy tovább lendüljek. Elhatároztam, hogy régi új szobámban -ahova a családtagok segítségével már vagy három hete beköltöztem - elkezdem felszámolni az irdatlan káoszt, port, sivárságot. Kimostam a gyerekjátékokat, plüss állatkákat, átzuhanyoztattam a tároló fonott bútorokat, kosarakat, szakajtókat és megszárogattam őket a napon. Rendszereztem a játékokat, feltöröltem a padlót, kimostam a díszpárna huzatokat és így azok is felfrissültek, kialakítottam a játszós sarkot, így legalább az unokáim már jöhetnek, nemcsak náluk, hanem nálunk is tudok vigyázni rájuk.

Végre Felhívtam Ildikót - a pszichiáter barátot, aki felajánlotta, hogy házhoz jön, tudja, hogy a jogosítványomat le kellett adni és a közlekedés megbonyolódott.... és házhoz jött és átbeszéltük a zárójelentésem, mi mit jelent, minek mi a következménye és egy csomó kérdésre választ kaptam. Jó tanácsokat adott, javasolta, hogy forduljak gyógytornászhoz, tanuljam meg a szemtornát, hogy a perifériális látásom javuljon, hozzam ki a bal kezemből és lábamból a még fenntmaradt érzéketlenségeket, feszüléseket. Találtam magamnak választ az orrom feszülésére, a férenyelésekre és még sok mindenre..... és azt mondta nem vagyok depressziós, "csak" "regressziós". Ez alatt az egy óra alatt, annyi, de annyi mindent megtudtam magamról, amivel tovább lehet haladni.... és mindezt humorosan, "parasztlányosan", ahogy két elsőgenerációs értelmiségi tud egymással beszélgetni, fél szavakból értettem az egészet.
Elujságoltam távoli kedvesemnek a sok új tudást, és azt is, hogy a visszalévő életem nem orvosi rendelőkben soromra várva fogom eltölteni és olyan jó volt megerősítést kapni tőle, hogy szerinte is ez a jó út.

Volt pszichodrámás társaim hívtak baráti találkozóra, jó vacsorára és több órás, a másnapba nyúló beszélgetés lett belőle... Húúúúú de jó volt ez is, mégha hulla voltam is egész nap. Annyira jó volt, hogy van olyan társaságom is, ahol egy korty alkohol sem kell senkibe, hogy jól érezzük magunkat és nem sztorizunk beszélgetés címén, hanem beszélgetünk magunkról, a velünk történő dolgokról.

Annyira átmozgattak ezek a történések, hogy le tudtam vázlatosan írni a sztrókomhoz vezető utam a naplómba. Majd erről egy külön kis cikkelyt olvashattok a későbbiekben.

Bővebben: Próbamunka